Gubanc...
Ezzel a szóval tudnám a legjobban jellemezni a mostani állapotom.
Dinah egész héten azzal a kérdéssel terhelt, hogy
,, -Mi lenne, ha most bekopogna a szobaajtón, te kinyitnád, és ott állna előtted? Mit tennél?"
,, -Sírva fakadnék..."
vagy
,, -Fogalmam sincs..."
Csak ezt tudtam felelni. Még mindig nem tudom, örülnék-e vagy, szomorú lennék. Boldog lennék, mert még mindig szeretem, és örülnék, hogy láthatom, de elkeserednék, hogy hiába parancsoltam életemben először az elmémnek, hiába érzem úgy, helyesen cselekedtem, [bár hozzá kell tennem, keserves volt a következménye] odaveszne, az, amiért szenvedtem. Mindent hiába valónak éreznék. És most is annak érzek. Félek vele újra beszélni... Szavakkal nem bírom leírni, mennyire szeretném hallani a hangját, csak egy pillanatra látni, legalább két mondatot beszélni vele, de félek... Félek attól, hogy ha április 11-én újra beszélni fogunk, minden a régi lesz. Mert eltelhet egy hónap, eltelhet kettő, eltelhet a harmadik is, teljesen felesleges. Ha így megy tovább, [már pedig így fog] minden felesleges volt...
Mert elég lenne csak 5 perc ahhoz, hogy újra és újra belé szeressek.
Azt sem tudom, hogy tudnék úgy beszélgetni vele, mint ha csak barátok lennénk.
Lily, tudom, hogy te csak jót akartál. A szívem mélyén hálás vagyok neked. Örülök, hogy olyan barátnőt találtam, mint te. Végülis köszönöm neked, hogy megtetted, amit tettél.
És köszönöm Vicky-nek, hogy szétvágta a gordiuszi csomó egy részét. Most már tudom, mihez fogok kezdeni.
És azt is tudom, hogy eltelhet évmilliók sokasága, én akkor is szeretni fogom. Legalább úgy, mint most. Mert ha nem így lenne, ma sem lettem volna olyan vörös, mikor Lily közölte velem, minden rendben van, jók az eredmények, sok boldog éve van még... Elég csacska vágy, ha azt kívánom, bár velem telne el?
Ugyan...!? Mégis milyen álomba akarom ringatni magam?
Ő is megmondta... ~ ,,Nincs második esély..." ~
Tudom jól. Nem fogom kérni. De most, hogy így tisztult egy kicsit az elfedett, könnyektől eláztatott, bepárlott kép, újra zakatolni kezdett a szívem, és pezsegni a vérem. Fűtenek a lángok, melyek elöntik arcom.
Óh, Lily, te marha! Talán sosem fogom tudni eléggé meghálálni... De az is lehet, hogy egy életre átkozni foglak miatta. Legalább is, hogy nem kellett volna.
Remélem az előző.
Mert nekem tényleg Ő az, akivel bármikor, bármit, bárhol, bármiről... Vele mindent, de tényleg mindent meg tudtam beszélni. Támaszkodhattam rá, ha kellett. Ott volt nekem, a biztos pont, az a szikla, amelybe a legnagyobb özönvíz idején is kapaszkodhattam. És remélem, szívem teljes egészéből, hogy neki akkor én voltam az álmai tengerén ringó ladik, melybe mindig nyugalomra lelhetett.
S melybe még nyugalomra fog...
Mert tudom jól... Az élet számunkra még mást is tartogat.
Aztán ki tudja? Lehet, most még ezt mondom, lehet, holnap már teljesen mást.
Az élet csak egy ócska álom, melyből sosem tudunk felébredni, s melyet irányítani sem lehet igazán. Csak a vérprofiknak...
Hát... Én edzek rá. ;D
Hozzászólások (6)
[no ego] :3♥
PS.: Mondtam már, hogy jó a zene ízlésed?:'D
*meghatódott* :"3
Imádlak, ugye tudod? ^^ ♥
És örülök neki, hogy sikerült kihozni belőled a laza csajt.:) De tudod mit?:) Annak is örülök, hogy egy osztályba kerültünk, hogy összebarátkozunk, és az egyik legjobb barátnőm lettél. Hogy van egy lány, akivel lehetek jó és rossz egyaránt, valamint nevethetek, vagy sírhatok, de ha csak rossz kedvem van, akkor is ott vagy, és velem szenvedsz, vagy örülsz.:)
Szeretlek Cassiem, te kis gitárgyilkos.:) És kitartást.:) Ne feledd, én mindig melletted leszek, és nekem bármit elmondhatsz.:)
Ma azt mondtad, szted én vagyok az osztály leglazább csaja. tudod miért lehetek az? mert itt vagy nekem, Lily. Ha te nem lettél volna, most én sem az lennék aki. :) és még mindig te vagy az egyik, akivel a legjobb bulizni. :D
ami még fáj, hogy most nem tudok szabadulni a hamis, ostoba reményeimtől, melyektől igyekeztem távol tartani magam. és az is fáj, hogy nem érdeklem eléggé ahhoz, hogy olvassa ezeket a sorokat. :) végülis mindegy. talán jobb is így. :D majd egyszer ha már mindennek vége lesz, és felkerül végre az i-re a pont, rájön, mit és hogy gondoltam. akkor majd tüzes villámként fog belévágni a felismerés. az, hogy nekem mennyire szarul esett, hogy sosem érdekeltem igazán ahhoz, hogy lássa, ki is vagyok az elmém legmélyén. :) még ha annyira nagyon is szeretett. és az, hogy a legjobban az fájt, hogy ő volt az, akitől a legjobban vártam, de sosem értékelt. :DD
dehátahogy nigel bácsi mondanáá:
That's Life! ♥
Ennyi elég?
Tényleg sajnálom...
És tudod mit? Én REMÉLEM, hogy az első fog valóra válni. Hogy majd tíz év múlva együtt fogunk sírni, és nevetni ezen az egészen az esküvődön. Én bízom benne..
És akár hiszed, akár nem, én..
Szeretlek.:)